Végre itthon, négyesben.
Terka június 20-át választotta kibújási napnak. Két hét kórházazás után aznapra kicsit megborult a kedvem. Ijesztgettek az NST eredményeivel, mert össze-vissza szívhangot mutatott (mivel úgy mozgott, hogy nem tudta lekövetni a gép) infúzióztak, hogy javítsák a lepény keringését (valószínűleg semmi baj nem volt, csak elővigyázatoskodtak) és borzasztóan hiányzott a két otthoni. Ezért egész nap bőgtem, nem tudtam abbahagyni. Egyébként semmi előjele nem volt a közeledő szülésnek.
Este nyolckor kiléptem a zuhanyzóból, feszített a hasam, léptem kettőt, halk pukkanást hallottam (de lehet, hogy csak véltem hallani és inkább éreztem) és elloccsant a magzatvizem. Hihetetlen izgatott lettem.
Óriási szerencsém volt, mert választott szülésznőm és orvosom sem volt, így kicsit izgultam, hogy kihez kerülök de szerencsére mindkettő felső kategóriás, extra jó volt. A szülésznő mindent intézett, rendezett, az orvos pedig megnyugtatóan higgadt, határozott és mindig ott volt, ha kellett, nem a szülésznőnek kellett hajkurászni.
Az első vizsgálat után azt tanácsolta a szülésznő, hogy bőven ráérek hívni Szilárdot, csak két ujjnyira voltam kitágulva, lehet, hogy csak reggelre indul a dolog. Az előző szülésből kiindulva, azért én mégis azonnal hívtam (ő meg azonnal jött). Az események azt igazolták, hogy nagyon jól tettem. Minden hajszál pontosan olyan volt, mint Sziszivel, csak egy órával rövidebb. Kilenc körül indultak az első fájások, tizenegykor már tolófájások jöttek. Nagyon szépen haladt a dolog, a szülésznő előkészítette a szerszámait (félelmetesek), elmagyarázta, hogy nyomjak, mit csináljak. Itt meg is akadt a dolog. Tologattam, éreztem, hogy közel a vége, de nem haladt előre Terka, majd a szívhangok is egyre rosszabbak lettek minden nyomogatáskor. Egy utolsó borzasztó vizsgálat után (csak ekkor billent ki kicsit a tudatom, egyébként meglepően tisztán gondolkoztam egész végig) eldőlt, hogy császár lesz. Akkor már nem bántam, de féltem.
A gerincérzéstelenítés után volt még egy fél fájásom, majd hirtelen minden fájdalomnak vége szakadt. Kellemes zsibbadást éreztem és miután megláttam, hogy Bazsa doki (Sziszi szerint zsabazsaba)a másik orvos, végtelen nyugalom szállt meg.
23.42-kor megérkezett Terka.
Hallottam, ahogy sír a szokásos születés utáni tortúrák közepette. Édesapája végig ott volt a tisztogatásnál, vizsgálgatásnál és pár percre megkaphatta. Most nem volt olyan meghitt és hosszú ez az időszak, mint Sziszivel, elég hamar elvitték. Szilárddal is csak pár percet örülhettem a kórteremben. Egy pillanatra még behozta Terkát a csecsemős nővér. Jó gyűrött és csupa magzatmázas volt a feje. Ami igazán meglepett, hogy nem szőke, hanem inkább barnás a haja. Ezt még most is nagyon nehéz megszoknom, furcsa a tejföl fiam után.
Másnap már velem lehetett és nem is tűnt olyan hosszúnak az a három nap, amit még bent kellett maradnunk. Az első látogatáskor, mikor csigalassan kikúsztam a folyosóra, már messziről láttam Sziszit, ahogy lélegzetvisszafojtva, guggolva (hogy a látogatók láberdejétől minél jobban lásson) izgatottan várja, hogy megpillanthassa a tesóját. Most is bőgök, mikor magam elé idézem édes-boldog arcát.
A hazaérkezés utáni első igazi, kontaktos találkozás is hasonló megható volt. Ahogy letettük a bébihordót, elkezdődött a szeretgetés, ami azóta is tart. Ébredés után első dolga benézni a kiságyba, hogy mi a helyzet a Terkával. Gyakran kéri, hogy tegyük a kezébe babafogásba. Simizi, puszilgatja, meglepően finoman, csak néha ragadja magával a hév.
Egyenlőre semmi nyoma féltékenységnek (csak nagyon intenzíven és figyelemfelhívóan rosszcsontoskodik). Féltem, hogy balhé lesz, de legalábbis rosszul esik majd a kis lelkének, ha meglátja, hogy Terka szopizik. De mivel Sziszi a világon a legokosabb tesó, egyből megértette, hogy Terkáé az elsőbbség. Már régen eldöntöttem, ha kéri nem fogom elutasítani. Kértem, hogy várjon a sorára. Alig várta, hogy Terka befejezze, egyből jött, de csak szégyenlősen megszagolgatta. Most már egyre bátrabb, megpróbálta szopizni is, de elfelejtette hogy kell, csak csücsörítve próbálkozik, miközben befelé szívja a levegőt.
Szülői voltunkat jól megedzette az élet, nem is hasonlítunk egykori friss apa, anya voltunkhoz. Lazaság, öröm az állandó parák helyett. Boldogság, hogy van egy Terkánk, jó látni, hogy Sziszi boldog a kistesó érkezése miatt.
