Nem foglalkoztunk nagyon a dologgal, mert kicsi is volt, ritkán is jelentkezett, vártuk, hogy elmúljon. Doki néni felvilágosított bennünket, hogy ne nagyon várjunk semmire, mert ez nem fog magától elillanni, jó lesz minél hamarabb túl lenni a második műtéten!
A Bókay utcába küldött bennünket, ami meglepően kellemes helynek bizonyult. 10 perc alatt végeztünk(!), tiszta volt, büdös se volt, tehát az eddig megszokott gyerekkórházi dolgokhoz képest hihetetlen. A doktor bácsi szimpi, elmagyarázott mindent. Ha minden jól megy, nem lesz hányás az ébredés után, akkor nem is kell ott aludni. (Pedig már elgondoltam, hogy fogom szopizatni a frissen műtött két éves és 10 kilós gyereket egy vasszéken ülve hatalmas hassal egy éjszaka százszor). Március 23. a nagy nap. Nagyon izgulok. Talán nem is a műtét miatt, hanem, mert nehezen tudom elképzelni az utána dolgokat. Hogy mondom meg neki, hogy most nincs futkározás, kúszás-mászás?
