Tudom, hogy minden szülő így van vele, de biztos, hogy a miénk a legszebb, legokosabb, legügyesebb, legaranyosabb gyerek a világon. Nem tudom, hogy mi jót csinálhattunk előző életünkben, hogy ilyen jutalmat kaptunk, de minden nap hálát mondok érte.
Két év alatt 81 centire és 10.4 kilóra hízott. Ezekkel a paraméterekkel - a védőnéni szavaival élve - már nincs a magyar átlag alatt. Végre kinőtte a régi ruháit és a kortársai között már nem tűnik aggasztóan kicsinek. Az áentéjesz is megnyugodhat, mert majd' egy év késéssel megkapta az MMR oltását.
Beszélni nem nagyon szeret, inkább jelel. Természetesen az apa, anya szavai megvannak és funkcióban használja őket, ugyanez vonatkozik a nemre. A Sziszit is gyakran mondogatja, főleg, ha úgy érzi, hogy ki akarjuk hagyni valami izgi dologból. Ha közlendője van, akkor a szavak első szótagját ismételgeti. Így találgathatjuk, hogy a bííí-vel vajon mit is szeretne: bicska, billencs, bicaj...? Egyébként nagyon ügyesen megérteti magát. Egyre többet vagyunk pelus nélkül, mert szól, ha akció van, igaz csak utána.
Könnyebben fogadja az idegen helyzeteket és embereket, mint pár hónappal ezelőtt, de még mindig elég bizonytalan, viszont a gyerekeket imádja.
Nagyon jó humorokat csinál, saját kis viccei vannak. Előfordul, hogy nem mindig tudunk nevetni ezeken, ha romokban a lakás, vagy épp fejjel lefelé lóg az ágyról, de általában jók a poénjai. Itt éppen az alátétfóliából csinált viccfészket apukájának.
Imád szerelni. Bármit. A tollakat egy perc alatt szétkapja, majd össze is szereli úgy, hogy utána ismét lehet használni őket. A felújításkor ellesett egy csomó fogást. Nem volt vidám dolog, amikor a konnektorokkal próbálkozott, de szerencsére megérti, hogy van, amit nem szabad. Játék közben is inkább alkotó típus, épít, agyal, kitalál. Nem sok játéka van, kénytelen fantáziát vinni beléjük, ha változatosságot szeretne.
Hihetetlen a mozgásigénye, nehéz lépést tartani vele, főleg ekkora hassal. Sétálás, futkározás, bicajozás nem elégíti ki, ezért hajmeresztő mutatványokkal szórakoztatja magát és bennünket. Már nem vágyom kalandtúrákra, exrém sportokra, horror filmre, mert a napi adrenalinbombát rendszeresen berobbantja.
Édes mániái közé tartozik a repülő-, kamion-, tartály-, markoló-imádat. Apával rendszeresen járnak autókereskedésbe bulldózereket nézni. Még mindig nem engedem TV-t bámulni (amiért gyakran néznek hülyének bennünket, mert hát minden gyerek ismeri Thomast és a többieket, csak Sziszi nem), de azt gondoltam abból nem lehet baj, csak boldogság, ha megnézünk egy repülőt vagy markolót a youtube-on. Tévedtem, mert oltári hisztiket kivág a mindennapi adagjáért, így bármilyen szomorú, de erről sajnos le kell mondania. Marad a könyv és a valóság.
A szülinap tökéletesre sikeredett. Apa éjszaka lufikat fújt, így reggel arra ébredt, hogy díszben a lakás. Az első adagot az ajándék bordásfal tetejéről hozta le, ami rögtön el is durrant. Az ezt követő öt perces sírás volt az utolsó aznap, ezután csak öröm-boldogság következett. A reggeli sajttortához repülős könyvet kapott, majd játszottunk beájulásig. A torta kalózhajós volt, egy igazi kalózkapitány nem is kaphat mást a szülinapjára! Nem vághattuk fel, a gyertyát pedig tízszer kellett meggyújtani és elfújni. Végül csak belekóstolt az orránál.
Már életünk része Terka is. Bár tök jól érzem magam és teljesen aktívak a napjaim, az egyre növekvő pocak miatt nehezebben mozgok. Nem veszem fel minden nyikkra, amiért gyakran mérgeskedik. Általában minden emelős programot apa csinál. Ő szalad a Wishbone Bike után, ő cipeli le-föl a harmadik és a földszint között, én csak sétálok utánuk. Nehéz elképzelni, hogy nemsokára négyen leszünk és lesz még valaki, akit ennyire imádunk. Még mindig félek attól, hogy nem tudom annyira szeretni, mint Sziszit, de ha megérkezik, akkor biztos helyére kerülnek a gondolataim, hiszen Sziszi előtt sem gondoltam volna, hogy létezik ekkora boldogság.
