A házeladás, költözködés, anyuéknál csövezés időszaka nem igazán kedvezett egy nyaralás megtervezéséhez és kivitelezéséhez, de ha most nem, akkor idén már nem lesz időnk egyáltalán erre. Úgy volt, hogy Olaszországba megyünk, de az nem jött össze és mivel én nyaralást ígértem Sziszinek, mese nem volt, gyorsan le kellett akasztanom valamit. Már hónapok óta (mikor megtudtam, hogy most lesz a 20., óriási) sóvárogva nézegettem az alakuló kapolcsi programot, így adta magát a helyszín. Vagyis ismét, már sokadszor, de megunhatatlanul a Káli-medencét választottuk.
Mivel utolsó pillanatban eszméltünk (konkrétan két nappal az esemény előtt) szállás már nem igazán akadt. Természetesen először a szeretett falu szeretett házait hívtam, de mind foglat volt, ezért kb. 20 telefon után Mindszentkállán kötöttünk ki. Kicsit (nagyon) csalódott voltam, de eszméletlen szerencsékre vakon a falu legjobb házát sikerült kifogni. Ez az utolsó ház a faluban és bár nem a legizlésesebb balaton-felvidéki tájház, azért nagyon igyekeztek a kőművesek a stílusban maradni. A tornácos teraszról beláttuk a medencét Kővágóörstől Kékkútig, a szobánk ablakából pedig a Hegyestű figyelt.
A megérkezés egy ilyen lélegzetelállító tündérvilágba mindig eufórikusra sikerül. A tökéletes boldogság mámorában úszva itta Szilárd a sörét, Sziszi pedig kalimpálva szopizott, miközben a káli tücskök hegedültek, mi meg gyönyörködtünk a terasz kilátásában.
Soha nem tudjuk megunni a szentbékkállai sétát. Mostanában megint szeret hátiban utazni (sőt fel is kéredzkedik!), ezért egész délután a faluban flangáltunk. Imádom a házakat, a hangulatot, a szellemiséget. Már becsukott szemmel is tudjuk, hogy mi-merre.
Pénteken esett az eső, ezért programot kellett módosítani. Délelőtt leginkább csak autózni tudtunk, ha elállt, akkor kiszálltunk dombramászni. Keszthely környékén barangoltunk. Délutánra javult a helyzet és bár még mindig nem volt kirándulni való idő, azért mi rohangáltunk a Kornyi-tóban és felmásztunk a Badacsonyra. Itt egyébként édesapájának a borok, Sziszinek meg a tejfölös fokhagymás lángos volt maradandó élmény.
A hátralévő időt a Művészetek Völgyében töltöttük. Iszonyú volt a tömeg és óriási pénzlehúzás ment rengeteg giccsárussal. De szerintem még ez is belefért, engem nem igazán zavart. Rengeteg ilyen-olyan program nagyon sok helyszínen, nehezen lehetett kiválasztani a számunkra leginkább megfelelőt (főleg, mert sorra átaludta a gyerekprogramokat). A forgatag kicsit frusztrálta, de a zenék, táncok, bohócságok kedvére voltak. Alig találtunk nyugis helyet, ahol letehettem és szopiztathattam, végül a templomkereben találtunk menedéket. Nekem pisibajom is volt, mert kizárt, hogy bemenjek egy tojtojba, így mindent nomád körülmények között intéztünk. Katarzis a Lajkó Félix koncert volt. Lelkifurdalások közepette vártuk ki vele a kezdést, szerencsére aludt egy kicsit a kocsiban. Tízre írták ki, de természetesen csúsztak. Szilárdra kötöttük kendőbe és vártuk, hogy majd visszaalszik, ahogy szokott, de a hangosítás és a dinamikai váltások zavarták, furcsán nézelődött kifelé, ezért három szám után úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. (Azért jó voltál ám, Félix!)
Asszem jövőre nem vágyom vissza völgyezni, majd csak, ha nagyobbacska lesz. De a Káli-medence biztos célállomás lesz ezután is (és ki tudja, azért lehet, hogy visszahúz a szívünk majd Kapolcsra is).
