A destination kiválasztása nem volt véletlen. Ez a kiruccanás kicsit már terepszemle is volt, mármint csak nekem, mert Szilárd kívül-belül ismeri már a várost.
Az időponttal bajban voltunk, mert az időjárás nem volt valami kegyes mostanában, de jól döntöttünk. Itthon orkán, hurrikán, ott napsütés, tavasz, kirándulóidő.
Ez a kirándulás arról lesz a legemlékezetesebb, hogy itt már nem kézben (háton, csípőn, babakocsiban) cipekedtük, hanem saját lábon túrázott. Meglepően gyorsan haladtunk, eszméletlenül dolgozot: míg mi kettőt léptünk, ő legalább hatot.
Ez a lendület egészen addig tartott, míg elértünk a murvás szegélyig. Ez a felület akkora tapasztalat-sokk volt, hogy hosszú percekig kellet taposni, billegni rajta, twistelni, rugdosni, majd a végén egyesével marokba szedni és apának adogatni. Mivel néha elég mélyre nyúlt és földestől szedegette, ezért a keze és a körme úgy nézett ki, mint a lukbavájó kutyának.
Szedegetett kavicsokat, gesztenyét,amit haza is kellett hoznunk. Nehéz neki elmagyarázni, hogy a csikkeket nem kell felszedegetni a földről (egyébként Keszthely meglepően tiszta város).
Itt már kicsit viharvert és pacuha a kinézete, de ekkora munka után ez érthető is. Parkbankajázás volt. Mostanában, ha nagyon elfoglalja magát, már nem jut eszébe annyiszor cicizni, most viszont vinnyogva vetkőztetett, így kénytelen voltam a Helikon park közepén megszoptatni.
A Szépkilátó parkolójában a kocsiban tettük tisztába. A mellettünk parkoló nénik alélva nézték a kocsiból ragyogó szépséget, aki mivel látta, hogy hangos tetszést arat, még integetett is nekik.
A túralendület még itt sem veszett el, majd' elrántott igyekezetében.
Hazafelé úgy dolgozott benne az élmény, hogy képtelen volt elaludni a kocsiban. Egy órát fárasztottuk a parkolóban, mászkáltunk, csumpáztunk, mire végre sikerült bealudnia, de legalább aludt reggelig, még azt sem nagyon vette észre, hogy kivettük a kocsiból.
