Hát, nem hittem, hogy ezt is megérjük! Egészen idáig összevont szemöldökkel, és ökölbe szorított lábujjakkal küzdöttünk, hogy bent maradjon. Mától kezdve enyhe lazulás, hiszen már hivatalosan sem számítana koraszülöttnek!!!

Az előzmények tükrében ez tényleg nagy dolog! Azok után, hogy megpróbálták bemagyarázni, hogy nem is él, sőt erre rá is segítettek egy értelmetlen műtéttel, két hétig úgy hittük, hogy, hát ennyi volt, majd legközelebb...de drágánk úgy gondolta, hogy Ő mégiscsak velünk akar maradni! Biztos valami nagy dologra hivatott az életben- vagy csak kedveli az extrém kalandokat.

Már nagyon várjuk a szülést. Valami rejtélyes módon a félelmeim is kezdenek elszállni, az idő előrehaladtával úgy tekintek az addigi mumusokra (beöntés, gátmetszés...) mint természetes velejárókra. Valószínűleg ez azért lehet, mert már igazán kíváncsi vagyok, hogy nézhet ki az utódunk. Az eddig készült ultrahangképek nem valami informatívak.

A 2D ultrahanghoz egyébként is nagy fantázia szükséges...

... a 4D-hez pedig a mi esetünkben még nagyobb. Mivel apának van bőven, ezért rögtön felfedezett a képben egy tál nokedlit. Utána azzal vigasztalt, hogy majd 'fotosoppal' megoldja a problémát.

Így nem maradt más hátra, mint türelmesen várni.